MTVAndál kretének
1., letiltják az MKKP zseniális fricskáját
2., nem találnak több tízezer embert a belvárosban
3., MEGMAGYARÁZZÁK, hogy ez hogy eshetett meg
reboot
Mert kell, akár mint napló.
Keresek valami klafa okostelefonos klienst és indul is még.
Überbrutál cute overloaddal újranyílik a tumbli is, soksok rebloggal.
Gabócának
Mert rég volt The Who, mert a Won’t Get Fooled Again-t mindenki ismeri, és mert kibebaszottul kurva jó szám.
(Szintén ők az a zenekar, akik a legfaszább számot csinálták a leghülyébb témából. Ilyen pihent ember hogy lehet már?!)Californication Season 2
A szokásos piros marbi, mert persze lakisztrájk nem kapható; aszútörköly, mert finom; száraz vörösbor, még bele se kóstoltam - és tudom, miért nem beszélnek a Californication 2-ről. Mert nincs nagyon mit beszélni róla. Rossznak nem rossz, csak ott az első évad. Meg, az ott, na, az a hely, ahol abba kellett volna hagyni. Részemről kicsit sejtettem, nem voltam maradéktalanul boldog, amikor kiderült, hogy lesz második évad - nem is kellett volna. A sorozat felénél vagyok és egyszer röhögtem összesen. Viszont okoskodik, és bár néha nem is csinálja rosszul, most pont kihagynám. Bontok is bort. Szevasztok.
Hajnali háztatu
Kicsit agyonbaszta az alvási ritmusomat ez a sok éjszakázás. Ma már harmadszor keltem fel (négykor), Motörheadet hallgatok és mivel alig van cigim, amúgy máriántoánettesen szivarozgatok. Nem is rossz. Váltok Tom Waits-re (bazmeg, a Blue Valentine ‘78-as album??), azt* hallgatom, aztán ahogy elhalt a szivar - mert elnyomni, ugye, nem illik - mégiscsak elszívok egy cigit aztán alszom talán pár órát. Vagy nem. Kicsúsztak a dolgok a kezemből, alvásilag, az az igazság. Várom a csajom, a netbookom meg a vaskályhám. Ebben a sorrendben. De még előbb meló. Fasznak ilyen hülye a beosztásom.
*Emlékszünk a filmre?
Clavellvég I.
Ez így nem tuti, én azt szeretem, amikor többezer tael ezüstöt kell kicsempészni Kínából; nem fogok azon izgulni, hogy érvényes-e egy házasság. Azt szeretem, amikor csatakorbáccsal rontanak egymásnak az emberek. Nem, nem érdekel, hogy Angelique Struan terhes-e vagy sem, pont leszarom. Az érdekel, hogy a Nemes Ház megint a torkára tud-e lépni Brockéknak. Clavell-regényt akartam, nem Dr. Stefan Frankot. Szar ez a könyv. Vagy csak hosszú. Ha kivágnánk az unalmas részeket, jó kis regény lenne, alig négyszáz oldal, nem pedig majdnem ezer. (Van ilyen filmben is: a Madagaszkár; ha a nyomasztóan iritáló “főhősöket” kivágjuk a francba és csak a pingineket meg Maurice-ékat hagyjuk meg, az egy nagyszerű film lenne, mindkét része.)
Na, vége, nem olyan nagy kár érte. Olyan, mint az összes Clavell: a semmiben kezdődik és egyszer csak vége van a semmiben; annyiban azonban különbözik, ami nagyon fontos, hogy itt a két semmi között sem sok minden történik. De amilyen hülye vagyok, már neki is álltam a Sógunnak. Ezerkétszáznegyven oldal, nem vagyok normális.
Amúgy az előbb kinéztem és majdnem nyolc fok van, ami mostanában azt jelenti, hogy teljesen jó idő van. Vicces módon most - mintegy másfél órával később - kilenc és fél. Hawaii.
