1., letiltják az MKKP zseniális fricskáját
2., nem találnak több tízezer embert a belvárosban
3., MEGMAGYARÁZZÁK, hogy ez hogy eshetett meg
ennyi nap van hátra az esküvőMig.
:-o
Mert kell, akár mint napló.
Keresek valami klafa okostelefonos klienst és indul is még.
Überbrutál cute overloaddal újranyílik a tumbli is, soksok rebloggal.
[video]
[video]
A szokásos piros marbi, mert persze lakisztrájk nem kapható; aszútörköly, mert finom; száraz vörösbor, még bele se kóstoltam - és tudom, miért nem beszélnek a Californication 2-ről. Mert nincs nagyon mit beszélni róla. Rossznak nem rossz, csak ott az első évad. Meg, az ott, na, az a hely, ahol abba kellett volna hagyni. Részemről kicsit sejtettem, nem voltam maradéktalanul boldog, amikor kiderült, hogy lesz második évad - nem is kellett volna. A sorozat felénél vagyok és egyszer röhögtem összesen. Viszont okoskodik, és bár néha nem is csinálja rosszul, most pont kihagynám. Bontok is bort. Szevasztok.
Kicsit agyonbaszta az alvási ritmusomat ez a sok éjszakázás. Ma már harmadszor keltem fel (négykor), Motörheadet hallgatok és mivel alig van cigim, amúgy máriántoánettesen szivarozgatok. Nem is rossz. Váltok Tom Waits-re (bazmeg, a Blue Valentine ‘78-as album??), azt* hallgatom, aztán ahogy elhalt a szivar - mert elnyomni, ugye, nem illik - mégiscsak elszívok egy cigit aztán alszom talán pár órát. Vagy nem. Kicsúsztak a dolgok a kezemből, alvásilag, az az igazság. Várom a csajom, a netbookom meg a vaskályhám. Ebben a sorrendben. De még előbb meló. Fasznak ilyen hülye a beosztásom.
*Emlékszünk a filmre?
Lehet bőgni. Emberért.
Ez így nem tuti, én azt szeretem, amikor többezer tael ezüstöt kell kicsempészni Kínából; nem fogok azon izgulni, hogy érvényes-e egy házasság. Azt szeretem, amikor csatakorbáccsal rontanak egymásnak az emberek. Nem, nem érdekel, hogy Angelique Struan terhes-e vagy sem, pont leszarom. Az érdekel, hogy a Nemes Ház megint a torkára tud-e lépni Brockéknak. Clavell-regényt akartam, nem Dr. Stefan Frankot. Szar ez a könyv. Vagy csak hosszú. Ha kivágnánk az unalmas részeket, jó kis regény lenne, alig négyszáz oldal, nem pedig majdnem ezer. (Van ilyen filmben is: a Madagaszkár; ha a nyomasztóan iritáló “főhősöket” kivágjuk a francba és csak a pingineket meg Maurice-ékat hagyjuk meg, az egy nagyszerű film lenne, mindkét része.)
Na, vége, nem olyan nagy kár érte. Olyan, mint az összes Clavell: a semmiben kezdődik és egyszer csak vége van a semmiben; annyiban azonban különbözik, ami nagyon fontos, hogy itt a két semmi között sem sok minden történik. De amilyen hülye vagyok, már neki is álltam a Sógunnak. Ezerkétszáznegyven oldal, nem vagyok normális.
Amúgy az előbb kinéztem és majdnem nyolc fok van, ami mostanában azt jelenti, hogy teljesen jó idő van. Vicces módon most - mintegy másfél órával később - kilenc és fél. Hawaii.