mergenc

notes to self

Merthogy új útvonalat javasoltak az épületen belül bejérkezésre, gondoltam kipróbálom, bár éreztem, nem fogok egyetérteni vele. Az eddigi be, kulcsot felvesz, irányba emelet helyett az épületet megkerül, bejut, mégis inkább előremegy, kulcsot felvesz, mégis inkább megfordul, visszafelé emeletre metódust javaslaták, amit - mint említettem volt - ki is próbáltam izibe, még ma. Hát, jó nagy hülyeség*, de az még hagyján, az ilyeneket lassan már a döglött lovak türelmével. Ami felb…ta az agyamat, az a “Hát ennek így nagyon nincs értelme…” megjegyzésemre adott “Nem baj…” kezdetű válasz, aminek a másik része tökmindegy, egyrészt hülyeség az is, másrészt elég nekem az, hogy a nincs értelme kitételre az legyen a válasz, hogy nem baj, már agyrákot kapok az idegességtől. A ma délelőtti a munkateljesítményem és -morálom bánja a dolgot, sebaj. Nyugtatom magam némi semmittevéssel.

* Biztos, hogy a vendégek ne tudják, hogy az itt dolgozók is profán fizikai úton kerülnek ide. Mert biztos azt gondolták eddig, hogy olyan sztártrekkessen csak úgy materializálódunk a semmiből. (Plusz ugyanúgy, ugyanolyan ruhában, ugyanazzal a válltáskával megyek így is oda, szerintem tiszta lebukás, mindegy.)

Notes: