Filmbeszámoló
A tegnapi csoda a Lesbian Vampire Killers volt. Mit is mondhatnék, a cím magáért beszél, sokkal többről nem is szól a dolog. Értelemszerűen horrorparódia és - szinte - értelemszerűen angol. Döbbenetesen lapos történet, sablonos képre vitellel és helyenként akkor poénokkal, hogy a fal adja a másikat. Baromi jól szórakoztam, mert sekélyes és primitív a humorom.
Utána rákukkantottam a Halálos Közellenségre. Vincent Cassel amúgy nagy kedvencem, ebben a filmben sem kellett csalódni a csávóban - na, meg a filmben sem, ráadásul állítólag megtörtént sztorit dolgoz fel. Kicsit Natural Born Killers utánérzés volt a film, csak - bár utóbbit elég régen láttam - jobb. Majdnem mindig érdekes, amikor az ember azon kapja magát, hogy egy rohadék gennyládának drukkol.
Ma felzárkóztatás keretében megnéztem az Életvonatot. Szép, szép, aranyos, de én egy vicces filmre állítottam be magam, ez meg inkábbcsak mosolygós, de egyáltalán nem rossz értelemben, mindenképpen érdemes megnézni - én speciel a zenét is le fogom tölteni be fogom szerezni, Goran Bregovic: felejthetetlen a zsidó-cigány közös buli. (Is.)
Tegnapelőtt a Drag Me To Hell volt soron. Csalódtam Sam Raimiben, és ezt nagyon szomorúan kell mondanom. (A Pókemberek nem számítanak, azokon még Stan Lee sem tudott segíteni.) Lényeg a lényeg: némi öncélú gusztustalankodás iszonyú béna történettel, sok üresjárattal, röhejbe hajló akciójelenetekkel* és kiszámítható véggel. Kár érte.
* Oké, hogy Sam Raimi egyet jelent a poénkodós horrorral és ezért hálásak is vagyunk neki. De ez… Na, mindegy, azért amikor nekiesik a csaj az öregasszonynak a kapcsozóval, akkor jókat röhögtem, mert - mint fentebb említettem - nincs túl cizellált humorom. A film amúgy nem jó.
