mergenc

notes to self

Hát akárhogy is, de ez a Gaidzsin azért nem a Tajpan. Meg a Tajpannak is csak az onokája szerepel benne, az meg - legalábbis egyelőre, az első kötet végén vagyok - megint csak nem a Tajpan, hanem valami ópiumfüggő ütődött nyikhaj. Mondjuk az elején még nem volt ilyen idióta, sőt, ahhoz képest, hogy húsz éves, talán túlzottan is karakán volt. Az a baj, hogy azóta (és ez alatt vagy négyszáz oldalt értünk, most vagyok az első kötet végén*) nem sok minden történt, és már az Istenek Földjéről sem derül ki semmi, szóval kezd laposodni. Értem én azt, hogy töltődni kell, hogy kisüljön, de én már annyit töltődtem, hogy ha nem történik valami hamarosan, akkor pihenésképpen elolvasom a Patkánykirályt**.

* Azóta már a második kötetet gyűröm. Majd riportolok.

** Clavell, persze, sőt, olvastam, persze. Arra lennék kíváncsi, hogy a Dirk Struan és Malcolm Struan közötti részben (fasztuggya, mi a címe), milyen az, amikor Culum a Tajpan. Mert az amúgy szimpatikus csávó volt. A Gaidzsin alapján alkoholista lett szegényből és Tess Brock vezette helyette a Nemes Házat.

Notes: